A Titanic roncsait a dr. Robert Barrald által vezetett expedíció találta meg 1985-ben. A hajó a katasztrófa során két darabra hasadt, és ma több mint háromezer méternyi mélységben fekszik az óceán fenekén.
James Cameron rendező fantáziáját is foglalkoztatta a Titanic tragédiája, mely szinte mítosszá vált az emberiség számára. A rendező alkotó fantáziája beindult, s egy szerelmi szálat álmodott meg, amely beágyazódik a hajó történetébe. Cameron számára az alapanyagot Don Lynch és Ken Marschall Titanic: An Illustrated History című 1976-os könyve szolgáltatta.
A rendező a film forgatása szempontjából elengedhetetlen feltételnek tartotta, hogy lefilmezhesse az igazi Titanic roncsait. A stáb - két évvel a film megszületése előtt - egy orosz tulajdonban lévő, tudományos mélytengeri kutatásoknál használatos speciális tengeralattjárót bérelt, amely két kisebb szerkezettel is rendelkezett. Michael Cameron, a rendező testvére irányította a vállalkozás technikai részét. 1992-ben ugyan már készült a roncsról egy Titanica című film, melynek képeit úgy rögzítették, hogy a kamerákat a mini-tengeralattjárók belsejéből működtették. E megoldás azonban jelentősen korlátozta mind a kamera mozgékonyságát, mind az általa befogható kép szélességét. Ezért a Cameron-stáb célul tűzte ki hogy kivigye a kamerát a tengeralattjáró védőburkából a vízbe, ahol ebben a mélységben rettenetes a hideg, és ahol 6 és fél négyzetcentiméterre több mint 2724 kilopond nyomás nehezedik.

A kamerát speciális burkolóanyaggal látták el, de emiatt csak alig százötven méternyi (12 perc hosszúságú) filmanyag fért a szerkezetbe, filmet cserélni pedig közben lehetetlen volt. Cameronék gyakorlásként modelleztek egy mini-öblöt kisebb mini-tengeralattjárókkal, és vittek magukkal egy kis videókamerát. Végül a próbák eredményeként távirányítással vitték be a kamerát a hajó belsejébe, és így leshettek be a belső terekbe. "Olyasmiket láttunk, melyeket 1912 óta még senki" -áradozhatott büszkén a rendező,- s azután az innen származó képi anyagot integráltak a filmbe. "Az a fajta realitás, amit ennek a képi világnak köszönhetünk, nagy hatást gyakorolt a film érzelmi világára is" - fogalmazott Cameron.
A kész tekercsek a díszlet- és látványtervezőkhöz kerültek, akik a dokumentumfelvételek alapján tervezték meg a filmben látható tárgyakat, berendezéseket, dekorációs részleteket. Néhány olyan tárgy is szerepet kapott filmben, melyet a rendező az igazi roncsok között fedezett fel: így egy bronzból készült kandalló ami jelenlegi állapotában és felújított mása 1912-es szépségében egyaránt szemünk elé tárul. "Minden, amit a filmen látunk - legyen szó akár a hajó külső, akár belső részeiről - egyszóval minden tárgy teljes mértékben megfelel a valóságnak. Olyan ez, mintha az ember valami időgépben ülne, és visszamenne arra a bizonyos hajóra" - mondja a rendező.
Mivel az alkotócsapat a világon sehol nem találta meg egyetlen helyen azokat a tárgyi feltételeket, amelyek a film forgatásához elengedhetetlenül szükségesek lettek volna, egyszerűbbnek tartották az egész komplex rendszert saját igényeik szerint egy helyszínen felépíteni. A díszletépítési munkálatok a 20th Century Fox mexikói stúdiójában kezdődtek 1996. május 30.-án, a tengerpart egy erre kijelölt szakaszán. A forgatás igényeinek megfelelően a legmodernebb berendezéseket építették itt fel, többek között egy hatalmas, 77 millió liter űrtartalmú külső és egy 22 millió literes belső tartályt. A tényleges forgatás száz nappal a munkálatok megkezdése után kezdődhetett el. Ekkorra a mexikói partok előtt már 14 méter magasan, egyenként 16 és fél méter magas négy kéményével ott állt teljes pompájában a 236 méter hosszú Titanic, amely méreteit tekintve alig tíz százalékkal volt kisebb a 269 méter hosszú eredetinél.

"A forgatást megelőzően többször tartottunk speciális kamerapróbát. Építettünk egy olyan hajómodellt, amelyen videókamera segítségével a kameramozgásokat gyakoroltuk, ismerkedtünk a hajó méreteivel és elrendezésével. Azt is megnéztük, milyen szögből lehet a legimpozánsabb és legszebb képeket készíteni. A díszleteknél nem elégedhettünk meg egyetlen változattal, mivel a hajó helyzete a valóságban folyamatosan változott, a díszleteket tehát a hajó mozgásának megfelelően többször, különbözőképpen kellett felépíteni" - emlékezett Cameron.
A luxushajó első osztályán lévő grandiózus ebédlőt és a háromszintes lépcsőfeljárót a belső tartályban, gyakorlatilag az eredeti nagyságnak megfelelő méretben egy hidraulikusan mozgatható padozaton építették fel, hogy azután a forgatásnak megfelelően bizonyos szögben az egészet elfordítsák és 22 millió liter szűrt tengervízzel árasszák el, melyet néhány méternyiről, az óceánból vezettek át.
Az egész kameramozgató szerkezetkomplexumot úgy állították össze, hogy segítségével a hajó oldalán, a tartály teljes hosszában végig lehessen menni a hajó fölött, egészen a kéményekig, és a hajó egyik végétől a másikig. Így a díszlet teljes hosszában bármely ponthoz öt perc alatt el lehetett jutni. A tökéletességre törekvéshez csak egy adalék: azt a csörlőrendszert, amellyel a mentőcsónakokat bocsátották vízre, az eredeti tervek alapján ugyanaz a társaság szállította, amely annak idején a valóságban is készített azt a Titanic számára.
A film alkotói arra is nagy gonot fordítottak, hogy a szereplők külső-belső tulajdonságait, viselkedésüket is a lehető legélethűbben ábrázolják, öltözetékük, hajviseletük, sminkjünk korhű legyen. Az öltöztetők, fodrászok, sminkesek összesen vagy ezer statisztát öltöztettek fel a forgatás egyes jeleneteihez.



ÍGY TÖRTÉNT


Belfastban kezdték el építeni a világ legnagyobb hajóját, a Titanicot. A hajótest építése feszített tempóban két éven át zajlott, a belső dekoráció elkészítése pedig újabb egy évet vett igénybe. Ez nem is csoda, hisz például első osztályán a szalon belső dekorációját a versailles-i kastélyról mintázták. Kormánylapátja a maga 101 tonnájával nehezebb volt, mint Kolumbusz Santa Maria hajója. Egy harmadosztályú jegy mai áron számítva személyenként 1300 dollárt kóstált, a legdrágább első osztályú jegyekért - ugyancsak mai áron - személyenként 124 ezer dollárt kellett fizetni.

A Titanic 1912. április 10-én, szerda dél tájban hagyta el Southampton kikötőjét. Cherbourgban még felvette két leggazdagabb utasát, Molly Brownt és John Astort, majd az Írország déli partjainál fekvő Queenstown felé vette az irányt. Ez volt egyben a Titanic utolsó szárazföldi állomása is, mielőtt elindult New York felé. Egyébként röviddel indulása után, szinte még a kikötoben, kis híján összeütközött egy másik hajóval, a New Yorkerrel.
Az óriás luxusjármű négynapos útja során ugyan számos figyelmeztető jelzést kapott más hajóktól, amelyek a jéghegyek közelségére hívták fel a tisztek figyelmét, ám azt nem vették komolyan.

Április 14-én este 11 óra 40 perckor azonban a Titanic, a kanadai Új-Fundland partjaitól mintegy hatszáz kilométernyire jéghegynek ütközött. Fedélzetén, röviddel az ütközés után, az utasok közül néhányan még jégdarabokkal játszottak, nem ismerték fel, nem hitték el a valóságos veszélyt, tragédiát. Az első vízre bocsátott mentőcsónak még csak 28 embert szállított, bár 65 ember fért volna el benne, s sok mentőcsónakba eleve kevesebb embert helyeztek el, mint ahányan biztonságosan elfértek volna. Az áldozatok száma mindenesetre pontosan tükrözte az utasok társadalmi hovatartozását: a katasztrófát az első osztályon utazók hatvan százaléka élte túl, míg a harmadosztályon utazóknak csupán negyede. Másfélezren vesztek a tengerbe, a túlélők száma mindössze hétszáz volt.
Április 15-én hajnali fél háromkor, kevesebb mint három órával a végzetes ütközés után a Titanic végleg az Atlanti-óceán fenekére süllyedt. "A Titanic katasztrófája az első olyan esemény, amely felrázza a huszadik század emberét" - magyarázza James Cameron rendező. "Az azt megelőző évtizedekben a tudomány és technika fejlődése folyamatosan csodákat produkált, és igencsak elkényeztetett bennünket. Megszületett az autó, a rádió, a repülő, a mozi. Minden csodálatosan működött, azt lehetett hinni, hogy a fejlődés ettől fogva töretlen lesz. És egyszer csak: bumm, a világ luxushajóinak legjobbikán - amely kora legbiztonságosabb gőzösének számított - elpusztul ezerötszáz ember. Ettől kezdve a természet legyőzéséről már nemigen beszélhettünk..."

A 11 OSCAR-DÍJ

Az 1997-es -év legjobb filmje, a legjobb rendezés (James Cameron), a legjobb díszlet (Peter Lamont, Michael Ford), a legjobb operatőri munka (Russell Carpenter), a legjobb jelmez (Deborah L. Scott), a legjobb vágás (Conrad Buff, James Cameron, Richard A. Harris), a legjobb filmzene drámai alkotásban (James Horner), a legjobb filmbetétdal (My Heart Will Go On, James Horner, Will Jennings), a legjobb filmhang (Gary Rydstrom, Tom Johnson, Gary Summers, Mark Ulano), a legjobb hanghatás

-vágás (Tom Bellfort, Christopher Boyes), a legjobb képi hatás (Robert Legato, Mark, Lasoff, Thomas L. Fisher