A Titanic, az 1912-ben épített és elsüllyeszthetetlennek kikiáltott luxus óceánjáró hajó első útján jéghegynek ütközött és elsüllyedt. A baleset 1500-nál is több ember életét követelte.^F

Ma a Titanic jó három kilométerrel az óceán felszíne alatt nyugszik mintegy 160 kilométerre a kanadai Új-Founland partjaitól délre. Többen szeretnék kiemelni a Titanic-ot. Habár a hajó kiemelése tudományos célokkal aligha indokolható, sokan jelentôs üzleti értéket tulajdonítanak a műveletnek, mert az emberek többségét érdeklik a történelmileg nagy szerepet játszó események és a velük kapcsolatos tárgyak. Azonban ilyen mélységben a nyomás 300 atmoszféra körül van (négyzetcentimtérenként kilogramm), ami túl nagy ahhoz, hogy búvárok bármilyen műveletet végrehajthassanak. Néhany tudós viszont azt gondolja, hogy már csak a fejlett technológiával szembeni kihívás miatt is érdemes megpróbálkozni a feladattal. Ezek a tudósok azt gondolják, hogy a Titanic kiemelésének ürügyén olyan technológiákat lehetne kifejleszteni, amiket aztán jóval fontosabb, de szintén az óceán mélyén lévő tárgyak megtalálásához lehetne használni, és például a mélytengeri fotográfia is fejleszthető lenne.

Korábban emeltek már a felszínre elsüllyedt hajókat úgy, hogy hatalmas felfújható ballonokat erősítettek hozzájuk, majd levegővel töltötték meg ezeket a ballonokat. A levegőt a felszínen lévő hajókról, kompresszorok segítségével juttattak a mélybe. Azonban a szokásos kompresszorok sajnos nem képesek 300-350 atmoszféra nyomás ellenében három-négy kilométerre lejuttatni a levegőt.

Viszont a ballonokat más módszerrel is meg lehet tölteni gázzal. Az iskolából sokan emlékezhetnek a vízbontás kísérletére, amikor egy egyszerű elemet vagy más egyenáramforrást egy só híg vizes oldatára kapcsolnak. Ha áram folyik át az oldaton, buborékok jelennek meg benne, vagyis gáz keletkezik. Tehát ha a kompreszzorok helyett egyenáramú generátorok lennének a felszíni hajókon, akkor ezt a módszert gázfejlesztésre lehetne használni az óceén mélyén. Ezt a gázt aztán lehetne a ballonok felfújására használni.

A tudósok kiszámolták, hogy egy 20 MW-os (20 millió wattos) generátort három éven át kellene folyamatosan működtetni ahhoz, hogy a Titanic kiemeléséhez elegendő mennyiségű gázt termeljenek.

^F Ez a cikk jóval James Cameron nagy sikerű, Titanic cimű filmjének bemutatása előtt született. (A fordító megjegyzés

Közel 20 éve már, hogy Dr. Robert Ballard tengerkutató geológus felfedezte a Titanic luxushajó nyugvóhelyét az Atlanti-óceán mélyén. A kutató 1985 óta az idén júniusban látogatott el először a hajóhoz és megdöbbenten tapasztalta, milyen gyors mértékben pusztul a több mint 3000 m-es mélységben nyugvó hajóroncs. A legriasztóbb állapotban az 1912. április 14-én szerencsétlenül járt luxusgőzös sétafedélzete van, amelynek sérüléseit az oda érkező tengeralattjárók okozzák azzal, hogy nekiütköznek vagy azon landolnak (2001-ben még esküvőt is tartottak itt: egy amerikai pár a fedélzetre érkező tengeralattjárón fogadott örök hűséget). Dr. Ballard szerint "olyan ez, mint ha valaki a párizsi Louvre múzeumba buldózerrel lépne be." Dr. Ballard az elmúlt héten Washingtonban az amerikai szenátusban tett látogatást, közbenjárva annak érdekében, hogy a kongresszus hagyja jóvá a Külügyminisztérium által júniusban aláírt megállapodást a Titanic roncsának védelméről. A kutató bízik abban, hogy a legtöbb túrát indító Franciaország és Oroszország is alá fogja írni az egyezményt, melyet Nagy-Britannia már 2003 novemberében megtett. Az idei Titanic-expedíció alkalmával Dr. Ballard távirányítású eszközökkel többezer digitális felvételt készített a hajóról és összehasonlította az 1985-ben rögzített fotókkal. A képeket és a róluk leolvasható változásokat is bemutatja a National Geographic által publikált új, Return To Titanic (Vissza a Titanic-hoz) című könyv. Többek között hiányzik a hajó árbocáról a csengő és a sárgaréz lámpatest, valamint eltűnt egy része annak a sárgaréz kormányszerkezetnek, amely valamikor a fából készült kormánykereket tartotta. Egy nem régi eredetű repedést is felfedeztek a hajó orránál, ott, ahol a Titanic-felirat volt látható. A hajó biológiai pusztulása nem olyan mértékű, mint amire a kutatók számítottak, annak ellenére, hogy a hajó nagy részét rozsda borítja.   Két gondolkodásmód ütközik a ronccsal kapcsolatban: az egyik szerint ki kellene emelni azt a mélyből, a másik szerint pedig - melyet Dr. Ballard is támogat - az 1523 áldozat előtti tiszteletadás emlékeként kellene megóvni. Közel 6000-re tehető azoknak a tárgyaknak a száma, amelyeket a roncshalmazról eltávolítottak azóta, hogy az oceanográfus rábukkant Új-Foundland partjai közelében. A kutató megérti, milyen nagy vonzerővel rendelkezik a látogatók szemében a Titanic, amelyet csak fokozott a katasztrófáról 1997-ben készített mozifilm is. Viszont az új technológiák lehetővé tennék, hogy a Titanic inkább virtuális múzeummá váljon, mintsem búvártársaságok vigyék oda ügyfeleiket és fosztogassák a roncsot. Némi "körbekábelezés" után az otthoni számítógépekre lehetne továbbítani minden információt. "Van már robotunk a Marson, járt már ember a Holdon is, nem nagy dolog lenne direkt betekintést biztosítani a Titanic-hoz." Dr. Ballard aggódik a jövő vonatkozásában: "Ha a Titanic-ot nem tudjuk megvédeni, akkor a tengerek mélyén nyugvó többi, kevésbé ismert hajónak sincs semmi esélye arra, hogy a magába rejtett történelmet egyszer átadja az emberiség számára."